Search

"- Szeretlek. - Majd elmúlik." - Miben rejlik a Fleabag sikere?



Figyelem, a bejegyzés spoilereket tartalmaz!

A 2019-es Emmy díjátadó egyik nagy meglepetése a komédiasorozatok területén a Fleabag sikere volt: az író/kreátor, Phoebe Waller-Bridge három Emmyt vehetett át (a legjobb színésznőnek, a legjobb írónak és a legjobb sorozatnak járót), emellett díjat kapott a rendező, a vágó és a casting director. A Fleabag olyan sorzatokat utasított maga mögé, mint a biztos befutónak számító Az alelnök, vagy a Barry, és a Russian Doll. Az alelnök főszereplője, Julia Louis-Dreyfus most először nem nyert, pedig előtte zsinórban hatszor vitte el a díjat Selina Meyer megformálásáért (itt azért megjegyezném, szerintem van abban valami fura, hogy egy színészt sokadjára ismerjenek el ugyanazért a szerepért), itt is meglepetés volt Phoebe Waller-Bridge győzelme. A siker aztán megismétlődött a 2020-as Golden Globe-gálán is: nyert a főszereplő és a sorozat is. Számos mellékszereplő is a jelöltek között van: Olivia Colman, Fiona Shaw, Andrew Scott.

A siker persze csak annak meglepetés, aki nem ismeri a sorozatot. Magyarországon még nem látható, gyanítom, nem is lesz. A címet lefordítani is nehéz, a Fleabag feslett erkölcsű, igénytelen nőt (is) jelent, ha nekem kéne kitalálnom a magyar megfelelőjét, talán a Szutyokra vagy a Tramplira szavaznék, bár egyik sem az igazi. Magának a főszereplőnek (sőt, szinte a legtöbb szereplőnek) nincs is neve a sorozatban, a nevét két szezon alatt egyszer sem mondják ki, nekünk, nézőknek pedig fel sem tűnik, hogy a női főszereplőt nem hívják sehogy. De mi is a történet?

Egy harmincas évei elején járó nő, Fleabag, éli mindennapjait Londonban. Próbál fenntartani egy kávézót (ez kevéssé megy neki), próbál jó viszonyt ápolni a nővérével (ez se sikerül túl fényesen), próbál jóban lenni az apjával és annak barátnőjével (na, ez megy a legrosszabbul - Olivia Colman pedig olyan csodálatos mostohaanyját játszik, hogy öröm nézni), próbálja enyhíteni az egyedülléttől való félelmét (kapcsolat helyett inkább csak szexet keres), és főleg megpróbál feldolgozni egy múltbéli bűnt (itt nem lövöm le a sztorit), amely nyomja a lelkét. Történni igazából nem is történik túl sok minden, belesünk egy fiatal lány életébe, aki szerelemmel nem boldogul, se a munkájában nem sikeres, és úgy általában nem találja a helyét a világban.

Pedig vannak barátai - mi, a nézők. A Fleabag minden korábbi elődjénél (Annie Hall, Kártyavár stb.) gyakrabban kommunikál a közönséggel, forgatókönyvírói kifejezéssel élve lebontja a negyedik falat (a negyedik fal, ahol mi, nézők ülünk), hozzánk beszél, bevon minket a történetbe. Nem Phoebe Waller-Bridge ötlete, de ő fejleszti tökélyre. Mi, a nézők részei vagyunk a történetének. Nekünk mesél el mindent. Mi magunk éljük át a vicces helyzeteket, a szeparációs szorongást, a béna szakításokat, a szerelem reménytelenségét, a kapcsolataink kibogozhatatlan kuszaságát: Fleabag mi vagyunk. Női és férfi nézők egyaránt tudnak azonosulni a legnehezebb kérdéssel: mi van, ha egyedül maradunk és végül nem fog minket szeretni senki? Ezt a kérdést legalább egyszer minden ember feltette már magának. A sorozat pedig nagyon egyszerű választ ad: mindegy, azt is túl lehet élni. Együtt megyünk az úton a főszereplővel, átéljük vele kínos helyzetek egész sorát, drukkolunk, hogy végre sikerüljön neki is, és örülünk, hogy a kalandjaiban személyesen vehetünk részt. Vele együtt értjük meg, hogy ha nincs is remény, attól még poén az élet. Ez a Fleabag titka. Mindenki nézze meg!

33 views0 comments