Search

Hat sorozat, amit kevesen ismernek - pedig zseniálisak!

Figyelem, a bejegyzés spoilereket is tartalmaz! Bár nem jellemző.

Akadnak sorozatok, amelyek valahogy elkerülik a mainstreamet, pedig bőven vannak olyan jók, sőt, általában jobbak, de legalábbis mélyebbek, emberi és érzelmi oldalról mindenképp kerekebbek, alaposabbak, értékesebbek, mint agyonhype-olt társaik. Nem egyszer sokkal viccesebbek, mégpedig azért, mert átlagemberek átlagos (vagy éppen nem átlagos) problémáit járják körül. Nem szoktunk tudni róluk, "ismerős ismerőse" ajánlja maximum, és csak akkor adunk nekik esélyt, amikor már vége a Trónok harcának vagy a Westwordnek. És néha milyen jól tesszük! Íme, hat sorozat, amiről nem sokat hallani, de amelyekkel mindenképp érdemes tenni egy próbát! A sorrend kivételesen véletlenszerű.


1. TOGETHERNESS

Ezt a 2015-ös sorozatot Mark és Jay Duplass írta, ami önmagában okot ad arra, hogy belenézzünk. Mark játssza az egyik főszerepet is, Brett Piersont, aki hangmérnök Los Angelesben. Tízéves házassága Michellel (Melanie Lynskey) kissé ellaposodott, kicsit unják már egymást, bár próbálnak úgy tenni, mintha nem lenne válságban a kapcsolatuk, mintha lenne még remény. Ha nem lenne elég bajuk, még Brett egyik legjobb barátja, a lecsúszott színész, Alex (Steve Zissis) is beköltözik hozzájuk, mivel, munkája nem lévén, nem tudja tovább fizetni az albérletét. Vele együtt jelentkezik be Michelle húga is, Tina (Amanda Peet), aki szintén a Pierson-lakásban húzza mag magát. A sorozat az összezárt négy ember kapcsolatát mutatja be, melynek hátteréül a hollywoodi filmvilág szolgál, annak minden buktatójával, nehézségével, visszásságával. Hőseink itt próbálnak meg élni-túlélni úgy, hogy közben a maguk kis életét is helyrehozzák valahogy. Nem annyira feel-good sorozat, inkább hangosan röhögős abszurd arról, hogy sosem kell végleg lemondani arról, amit már elveszettnek hittünk. Két évad után az HBO leállította a sorozatot. Nagy kár volt.


2. TRANSPARENT

Három gyerek édesapja, az idősödő, neves egyetemi professzor, Mort Pfefferman egy nap azzal állít a családja elé, hogy valójában nőként érzi jól magát, és nőként is szeretne élni. Így válik Mortból Maura, a családtagok pedig - a kezdeti döbbenet ellenére - szép lassan elfogadják, sőt, támogatják is az apa (vagy ahogy később nevezik: moppa) döntését. A gyerekek azonban maguk is kapcsolati problémákkal küszködnek, sőt, saját nemi identitásukban sem biztosak, keresik a maguk útját. Egy idő után annyira leköti őket a maguk élete, hogy frissen coming out-olt apjukkal sem igen érnek rá foglalkozni. Szép lassan az egész Pfeffer-famíliáról (beleértve a volt feleséget is) kiderül, hogy egyikük sincs annyira tisztában önmagával és a vágyaival, mint a most már nőként létező apa. A család legnormálisabb, legkiegyensúlyozottabb tagja éppen az, aki látszólag közülük a legfurcsább. Mivel a főszereplő Jeffrey Tambort (aki egyébként Golden Globe-díjat kapott az alakításáért, ahogy maga a sorozat is) 2017-ben szexuális zaklatással vádolták, a producerek kirúgták, egy évre rá pedig lezárták a sorozatot is. Amit nagyon sajnálok mert az írást és a színészi játékot tekintve is tökéletes volt.


3. BROADCHURCH

Rejtélyes gyilkosság az álmos kisvárosban, az áldozat gyerek, a rendőrök útvesztőben - ma, ha random bekapcsolnám a tévét, belefutnék egy hasonló témájú sorozatba, majdnem minden második kriminek hasonló a cselekménye. A Broadchurch számomra mégis elválik a klisétől. Részben a két főszereplő miatt: Olivia Colman (Ellie Miller) és David Tennant (Alec Hardy) eleve nem a szokásos, sötéten előre meredő, jegyzeteikbe mélyedő furfangos nyomozó unásig ismert figuráját alakítja, hanem hús-vér embereket, akiknek a gyilkossági ügy felgöngyölítése mellett magánéleti problémáik is bőven okoznak fejfájást. Ráadásul kezdetben ki nem állhatják egymást, hiszen Hardy nyomozót váratlanul nevezik ki Ellie főnökévé, aki frissen tért vissza munkahelyére a szülési szabadságról. Az ő kettőjük kapcsolata miatt már önmagában elkezdeni nézni a sorozatot, de a Broachurch esetében a gyilkossági ügy is izgalmas: az ismert Agatha Christie-féle dramaturgiát követve természetesen a kisváros (Broadchurch) majd's minden lakója (legalábbis a szereplők), gyanúba keveredik, és persze a gyilkos az, akire a legkevésbé sem számítunk...

4. LOVE

Kezdjük azzal, hogy nem vagyok oda a romantikus komédiákért, pláne, ha valaminek még a címe is az, hogy Szerelem. A fiú és a lány találkozása tipikus: összefutnak a benzinkúton egy este, a lánynál nincs pénz, a fiú kisegíti. Minden adott egy nyáltengerben úszó, szirupos szerelmi történethez. Csakhogy Mickey (Gillian Jacobs), a lány, egy alkoholproblémákkal küszködő, szexfüggő rádiós szerkesztő a legkevésbé sem romantikus főhős-alkat. Nem az a fiú sem, Gus (Paul Rust), a hollywoodi gyereksztárok magántanára, aki kissé neurotikus, önértékelési problémái vannak, és egyáltalán nem számít menő arcnak - semmi közös nincs tehát bennük. Kivéve, hogy pont különbözőségük miatt vonzzák egymást, és pont azt adják egymásnak, amire szükségük van. Szerelem első látásra - rengeteg akadállyal, és egy csomó vicces mellékszereplővel, mint Mickey új lakótársa, az ausztrál Bertie (Claudia O'Doherty), az idegesítő rádiósztár, Dr. Greg Colter (Brett Gelman) vagy épp Gus gyereksztár-allűrökkel teli tanítványa, Arya (Iris Apatow). Végtelenül vicces sorozat, főleg azért, mert mindkét főszereplő esendő, folyton bénázik, elront mindent, legfőképp az alakuló szerelmet, aztán mégis mindig reménykedik abban, hogy a dolgok jóra fordulnak - ugyan ki ne ismerne magára?

5. CRASHING

Még mielőtt Phobe Waller-Bridge befutott volna a Fleabaggel, lazán megírt egy hatepizódos vígjátéksorozatot, melynek soha nem lett folytatása, noha elég ütős cliffhangerrel záródik az egyetlen szezon. Adott egy lepukkant, használaton kívüli kórház valahol Londonban, ahol jóformán kizárólag 20-as, 30-as fiatalok csöveznek, buliznak, gyakorlatilag itt élnek, mert olcsó a lakbér, és szinte mindent lehet, amit egy átlagos albérletben tilos. Egy csomó fura figura között itt él Anthony (Damien Molony) és Kate (Lousie Ford), a tökéletes álompár, akiknek boldogságát semmi nem árnyékolja be, egészen addig, amíg fel nem bukkan Anthony volt barátnője, Lulu (Phoebe Waller-Bridge), a kedves, de bosszantó ukulelés lány. Természetesen teljesen felkavarja a kis lakóközösség életét, pláne Kate-ét, aki nem ok nélkül lesz féltékeny vőlegénye exére. Nem is a fordulatok vagy a kiszámítható végkifejlet miatt jó a sorozat, hanem mert az írónak megint sikerült egy halom bolond karaktert bezsúfolni egy légtérbe, ami nyilvánvalóan teljesen abszurd helyzetekhez vezet. Nem állítom, hogy olyan kidolgozottak a karakterek, mint mondjuk a Togetherness vagy a Transparent esetén, de ezekben az időkben a Crashing mindenképp jó szórakozást nyújt - az ember rájön, ha már másokkal össze van zárva hosszabb időre, legalább próbálja élvezni.

6. EPISODES

Már csak azért is személyes kedvencem, mert minden figuráját ismerem, a producertől a vezető írón át a dramaturgig - és persze ne hagyjuk ki a színészt sem a történetből. Mi is az alapsztuáció? Adott egy londoni sorozatíró-házaspár, Beverly és Sean Lincoln (Tamsin Greig és Stephen Mangan), akik számos sikersorozatot könyvelhetnek el - Nagy Britanniában. Egy dijátadón ismerkednek meg az amerikai producerrel, Merc-kel (John Pankow), aki felkéri őket az amerikai remake elkészítésére. A házaspár nem is lehetne boldogabb: Los Angelesben tiptop ház várja őket, csodálatos fizetés, kocsi, minden, ami a sikerhez kell. Meg néhány kérés a stúdió részéről. Idős főszereplő helyett világsztár (ez lesz az önmagát játszó, a szerepre tökéletesen alkalmatlan Matt LeBlanc), egy kis változtatás a sztorit és a karaktereket illetően, minden jó úgy, hogy eredetileg megírták, csak legyen egy kicsit amerikai az egész. A brit írók természetesen ágálnak a kérések, pláne Matt LeBlanc ellen (aki a szerep megformálásáért egyébként Golden Globe-díjat kapott, a sorozatot is számos kategóriában jelölték), aki épp olyan rossz színész, mint a Jóbarátok idején volt (ezt nem én mondom, ez a sorozat alapvetése); de nincs mit tenni, a szerződés az szerződés. Mind az öt évad lenyűgöző, nekem ráadásul olyan volt, mintha munka után nem kikapcsolódnék, hanem egy képernyőn nézném végig a mindennapjaimat.

142 views0 comments