Search

10 sorozat, amit abbahagytam vagy nem szerettem

Updated: Mar 15, 2020


Figyelem, a bejegyzés spoilereket tartalmaz!


Vannak olyan sorozatok, amiket izgatottan várunk, ám menet közben valahogy kiábrándulunk belőlük. Olyanok is akadnak, amelyeknek az első néhány szezonja még jól működik, aztán valamiért elfáradnak, unalmassá válnak, vagy éppen olyan fordulatokat vesznek, amiket már nem hiszünk el.


Nézzük, mik azok a tévésorozatok, amelyekben mindjárt az elején, vagy valahol félúton csalódtam!

1. SHARP OBJECTS - ÉLES TÁRGYAK

Ha még egyszer valaki meg akar velem etetni egy sztorit, amiben a női főszereplő egy problémákkal terhelt újságírónő, aki hazamegy a szülővárosába, hogy felgöngyölítsen egy gyilkossági ügyet, én magam dőlök egy éles kardba. Egy történet, amelynek első pillanatától kitalálható, ki a tettes. De ez a kisebbik baj. Eleve az unalomig ismerjük az "álmos kisvárosba hazatérő lány" meséjét, csak amíg ez a Dolores Claiborne című filmben Jennifer Jason Leigh-vel működött, addig Amy Adams valahogy inkább unalmas és idegesítő. Főleg amikor vagdossa magát, a rémes, rémes múltja miatt. Ne már. Emellett a sorozat ritmusa olyan lassú és vontatott, hogy ha közben a konyhában megsütök egy Wellington bélszínt és ezalatt nem látom a képernyőt, hát nem maradok le semmiről. Az pedig, hogy a gyilkosság elkövetésének módjára mindössze az utolsó előtti epizódban látok valamiféle jelet, az egyenesen forgatókönyvírói hiba. Édes istenem, gondoltam, amikor vége lett.


2. ORANGE IS THE NEW BLACK

A magyar címét ide se írom, annyira ciki. Jól indult egyébként, csak az író-producer (Jenji Kohan) mindjárt a főszereplővel (Taylor Schilling) annyira elvétette a castingot, hogy a második szezontól észrevétlen mellékszereplő lett belőle, ami nem is baj, mert kevés rosszabb színésznőt látni nála mostanság (de amúgy igen, a "Badison" karaktert játszó Amanda Fuller még nála is borzalmasabb). De gyakorlatilag az összes általunk megszeretett karakter rémes irányba fejlődött, érdektelen mellékszereplők történetét kényszerítették ránk, az írónő pedig annyira megszerette a saját figuráit, hogy mintha soha többé nem akarta volna konfliktus elé helyezni őket. Én szégyellem magam a nyavalygó orosz öregasszonnyá változott Red helyett, de elment a kedvem a többiektől is. És még egy alapvető hiba: a börtönlázadás után a fél szereplőgárdát új helyszínre szállították. A néző pedig ezt nem szereti, ez olyan, mintha a Jóbarátok szereplői egyszer csak új kávézót választottak volna a Central Perk helyett. Nem visszük el a szereplőket onnan, ahol a néző megismerte őket. Pont.


3. THE MARVELOUS MRS. MAISEL

Tudom, hogy számos díjra jelölték, nyert is három Golden Globe-ot, és az elején szerettem is. Mi is az alaphelyzet? Adott egy háziasszony, Midge Maisel, a 60'-as években, akinek minden vágya, hogy stand-up comedyt csináljon. Amikor megtudja, hogy a férje megcsalja, részegen beesik egy bárba, és le is blattolja élete első show-ját. Csakhogy nők ebben a műfajban ekkoriban még nem nagyon próbálták ki magukat, Midge viszont tehetséges, erre a pályára született. Boldogan nézném is a küzdelmes útját a sikerig, ami nagyjából az első szezon végére be is következik. A második szezon végén már turnéra indul, itt még van miért izgulni, hiszen papa-mama is megtudja, mivel foglalkozik éjszakánként a lányuk, akit nem egyszer visz el a rendőrség. Csakhogy mivel a második szezon végére Midge felkapott sztár, nemigen tudom, mire kéne koncentrálnom a harmadik szezontól. Aki Amy Sherman-Palladinón edződött (Gilmore Girls, Bunheads), az előbb-utóbb kívülről fújja az írónő által kreált helyzeteket és konfliktusokat is. Ami viszont nagy hiba volt ebben a sorozatban: hangsúlyos storyline-t írni a szülőknek, Abe és Rose Weissmannek. Befejeztem valahol a harmadik szezon elején.


4. 11.22.63

Olyan szempontból akár az első helyen is szerepelhetett volna, hogy az első epizód után nem néztem tovább. Pedig az alaphelyzet nem ígérkezett rossznak: egy középiskolai tanár visszamegy az időben, hogy megakadályozza John F. Kennedy meggyilkolását. Oké. Azt még elfogadom, hogy a főszereplő, Jake Epping (James Franco) az álmos kisváros egyik üzlethelyiségének szekrénye mögött egy időkapura bukkan, amelyen át 1960 októberébe utazhat, így pedig lehetősége nyílik meggátolni a merényletet. Nem vagyok egy nagy rajongója az időalagutaknak, de jól összerakott sztori még vihetne is magával, ám ebben a sorozatban egyetlen szempont volt az irányadó: lehetőleg James Franco minden jelenetben legyen benne. MINDEN ÁLDOTT JELENETBEN. Amennyire el lehet viselni James Francót, amikor a 127 óra című film tényleg minden jelenetében szerepel (hiszen beleesik egy sziklamélyedésbe, és azt figyeljük, hogyan menekül meg), úgy olyan idegesítő itt: mintha a saját tükörképének játszana, és csodálattal adózna önnön tehetségének minden egyes pillanatban. Sose fogom megtudni, sikerült-e megmenteni végül Kennedyt.


5. A 22-ES CSAPDÁJA

Pedig minisorozat ez is, mint az előző, akár végig is nézhettem volna, ráadásul a könyvet imádom, minden adott benne egy abszurd komédiához (nem csak film formájában, sorozatban is). Kábé mindenki ismeri a II. Világháborúban játszódó történet alapvetését: aki őrült, azt le lehet szerelni, nem kell több bevetésre küldeni, az illetőnek csak kérnie kell, hogy őrültnek nyilvánítsák. De aki a saját életét veszélyben érzi, az nem lehet őrült, tehát leszerelni sem lehet. Ez a 22-es csapdája. Ráadásul a regény tele van jobbnál jobb karakterrel, abszurd helyzettel. Ehhez képest a sorozat főszereplője, Yossarian (Christopher Abbott) semmi mást nem csinál, mint kesereg azon, hogy epizódról epizódra felemelték a bevetései számát. És bár igyekszik a sorozat visszaadni a regény humorát, ez valahogy nem megy. Ismétlődő, unalmas helyzetek, pedig minden adott volt ahhoz, hogy egy jó sorozat szülessen belőle.


6. AVENUE 5

Nagyon vártam, hiszen annak az Armando Ianuccinak az új sorozata, aki a Veepet (Az alelnök) is csinálta, és ami a második helyre került a kedvenceim között. A nem is olyan távoli jövőben dúsgazdag amerikaiak az űrbe utazhatnak vakációra egy luxusszálló/űrhajóban. Egy malőr következtében kiderül, hogy az utasok három évig az űrben rekednek, nem tudnak hazatérni. Azt is megtudjuk, hogy a kapitány, Ryan Clark (Hugh Laurie) nem is valódi kapitány, hanem színész, ahogy a legénység legnagyobb része is az. Ebből még akár számtalan vicces helyzet születhetne, ahogy vártam is volna az írótól, de - bár most már végignézem - inkább nettó ökörködés megy, valódi tétek nélkül, nem komikus karakterekkel, hanem jobbára idiótákkal. És mivel az írónak kisujjában van az abszurd, természetesen lehet néha nevetni is, de valahogy melléfogott ezzel a történettel. Azt hiszem, ismét előállt az a helyzet, hogy ha valaki egyszer képes megcsinálni a sikert, arra utána gondolkodás nélkül rábíznak egy következő sorozatot is. Nem mindig jön be.


7. TRÓNOK HARCA 7-8. SZEZON

Nem nagyon kell magyaráznom, hogy miért. Én nagy GOT-rajongó voltam, pedig nem is vagyok oda a fantasy-ért. És persze ismerjük a szabályt, hogy "végül a jó nyeri el a jutalmát", vagy "az nevet, aki utoljára nevet", de hogy ez tökéletesen szembe menjen azzal, amit a sorozattól a nézők elvártak, az azért túlzás. Cersei az utolsó szezont konkrétan egy ablakban/várfokon állva töltötte, és igyekezett csúnyán nézni. Teljesen abszurd volt, ahogy ő és Jaime végül bevégezték, az pedig megérne egy blogbejegyzést, hogy miért nem érdekel senkit Jon és Daenerys szerelme (jó ötlet, lesz is egy ilyen...). A többi szereplőt most meg sem említem. Nem csoda, hogy a rajongók kiakadtak, aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy az alkotók gondolják újra legalább a nyolcadik szezont - hát, ez nem fog megtörténni, de már akkor se érdekelne, ha megtörténne. God forbid!


8. KILLING EVE - MEGSZÁLLOTTAK VIADALA

A magyar címet megint csak hagyjuk, értem én, a "Megölni Eve-et" nem lett volna valami jó, igaz, a Megszállottak viadala szintén bénácska. Az első szezont még végignéztem, a másodikat már a felénél abbahagytam. Pedig Phoebe Waller-Bridge írta. Pedig Sandra Oh Golden Globe-ot, Jodie Comer pedig Emmy-díjat nyert a sorozatban nyújtott alakításáért. Pedig Fiona Shaw is játszik benne. Mégis rossz. De miért? Például azért, mert Jodie Comer szörnyű színésznő. A karatere nem kevésbé, habár az írónő az, aki. Ellentétben mondjuk Dexterrel Villanelle-t nem értem meg egyáltalán. Nyomozó és sorozatgyilkos párharcából egyértelműen Eve Polastrinak (Sandra Oh) drukkolok, mert Villanelle-nek (Jodie Comer) nincs miért. Érzéketlen, hidegvérű gyilkos, aki ráadásul minden helyzetből megmenekül, egészen valószínűtlen módokon, amelytől hiteltelenné válik az egész. Ettől pedig elmarad az izgalom, Villanelle-t nem tudom megérteni. És nem az a baj, hogy gyilkos - a Foglalkozásuk: Amerikai esetében az alkotók megtalálták a módját annak, hogy együttérezzek a főszereplőkkel, pedig ők sem bántak kesztyűs kézzel az áldozataikkal. Ám ebben a sorozatban ráadásul egy rossz színésznőt kell néznem egy jó színésznővel szemben. Nem csoda, hogy elvesztem az érdeklődésemet.


9. HATALMAS KIS HAZUGSÁGOK 2. SZEZON

Az első szezon szerepelt a tíz kedvencem között, nem csoda, hogy vártam a másodikat. Igyekszem nem spoilerezni, ki és miért halt meg az első szezon végén, és mi a szerepe a gyilkosságban a négy főszereplőnek. A lényeg, hogy a helyszínre érkezik az áldozat édesanyja, Mary Louise (Meryl Streep), hogy kiderítse, mi történt valójában. És ezzel veszi kezdetét a végtelen sóhajtozások, szempillarebegtetések, nem létező helyzetek és nem létező történetszálak sorozata. A néző ráadásul megint csak át van ejtve: úgy tűnik ugyanis, mintha történne valami, valójában csak Meryl Streep vádaskodik, Nicole Kidman kiakad, Laura Dern próbálja eljátszani (nem az ő hibája, az íróé), hogy érvényes storyline jutott neki, Reese Witherspoon dettó, Shailene Woodly az előző szezon súlya alatt fél az érintéstől, Zoe Kravitz pedig semmit nem csinál azon kívül, hogy anyukája mellett ül a kórházban. Az a helyzet, hogy nem sikerült emelni a téteket, ezért nincs mire odafigyelni. Ráadásul egyszer csak Mary Louise a semmiből előránt egy indokot arra, miért lett olyan a gyereke, amilyen - és ekkor végképp úgy érzem, hogy izzadságszagú lezárását nézem egy sorozatnak, amely tökéletesen indult.


10. THE CROWN - A KORONA 3. SZEZON

Hogy romlott el ennyire egy sorozat, ami olyan csodálatosan kezdődött? Hogy nem instruálta senki az egyébként kiváló Olivia Colmant? Egyáltalán hogy vesztette el az író (Peter Morgan) a központi karakterét? Miért került fel a listámra az a sorozat, aminek első két szezonja tökéletesre sikerült? Kezdjük az első szezonnal. Mik lehetnek a tétek, ha egyébként ismerjük az egész történetet? II. Erzsébet - szerencsére - ma is él, több mint 50 éve uralkodik az angol trónon. Az első két szezon azt a problémakört feszegeti, hogy a frissen trónra kerülő Erzsébet (Claire Foy) egyáltalán rendelkezik-e szabad akarattal, mi több, emberi érzésekkel, vágyakkal, és amennyiben igen, engedhet-e ezeknek. Hogy a Fülöppel való házassága jelenet-e bármit is akár neki, akár a férjének azon túl, hogy ők a kirakatba kitett uralkodópár. Az érzelmi tétek óriásiak, nem a fizikaiak. A harmadik szezonra egy szerepébe kissé belefásult, immár "profin" uralkodó Erzsébetet látunk, de úgy, ahogy van, eltűnik a Fülöppel való viszonyának bonyolult működése. Fülöp is immár súlytalanná lényegül, a holdra szállás alkalmával ugyan megvillan benne a régi, "ki lehettem volna" vágy, de ez is súlytalanul tűnik el. A legérdekesebb jobbára Margit storyline-ja, épp ezért dühítő, amikor az író hirtelen egy olyan monológot az Erzsébetnek a záró epizódban, amiből azt hihetnénk, róla szólt a szezon. Hát, sajnos leginkább semmiről nem szólt. Azért Olivia Colman marad a kedvencem.


#sharpobjects #orangeisthenewblack #OITNB #marvelousmrsmaisle #jamesfranco #catch22 #avenue5 #gameofthrones #GOT #tronokharca #killingeve #biglittlelies #thecrown #akorona

81 views0 comments